Az ok ...

Buddha szerint a szenvedés egyik oka a "nem tudás". Nem tudása annak, ahogy a dolgok valójában vannak.

És valóban. Ha nem tudom, hogy mi hogyan működik, minek mi lehet az eredménye, akkor nagy valószínűséggel inkább rontok, mint javitok az életemen. Az eredmények csak esetlegesek lehetnek, ami ha szerencsés vagyok jó felé, ha nem vagyok az, rossz felé tendálnak.

De mi kell ahhoz, hogy ne a szerencsén múljon az eredményességem? Semmi más, mint a dolgokat úgy látni, ahogy azok valójában vannak. Levenni a szemünkról az érzelmeink és a gondolataink szemüvegét, mert bizony azok eltorzítják a képet, és elhisszük, hogy az élet olyan amilyennek azt az a színes üveg színezi.

Segíthet ezen, ha a jelenben, a mostban élünk és nem hurcoljuk ebbe a pillanatba bele a múlt sérelmeit, fájdalmait, értelmezéseit. Segíthet az is, ha hajlandóak vagyunk elgondolkozni az életről és keressük a "magasabb összefüggéseket", vagy saját tapasztalatainkat nem csak a magunk szemszögéből magyarázzuk, hanem nézőpontot váltva a másik ember oldalát is megvizsgáljuk.

Sok minden segíthet, de ha egyedül nem megy, akkor keressünk olyan hiteles embereket, közösségeket, akik életén már látszik, hogy valamit tudhatnak erről. Harmónia veszi őket körül, segítőkészek, saját döntést tudnak és mernek hozni, vannak gondolataik a világról, de azt nem eröltetik másra. Érdemes tőlük tanulni, de nem szabad másolni, mert azok nem mi vagyunk. Járjunk nyitott szemmel, tanuljunk, okuljunk és alakítsuk a saját véleményünket, de azt ne véssük kőbe, mert semmi sem biztos, mint az, hogy minden változik.

Így tudatosságunk egyre fejlettebb lehet, és egyre jobban megimerhetjük, megérthejük azokat az összefüggéseket, amelyek az életet, a világot működtetik. Ekkor van lehetőségünk úgy alakítani a dolgokat, hogy ne a szerencsén múljon annak kimenetele.