Rólam
Mint mindannyiunknak, van Múltam, van Jelenem, és van Jövőm.
Ha a múltam érdekel, akkor annyit érdemes róla tudnod, hogy egyformán tanultam az életből és jártam végig iskolákat. A kettő együtt sok-sok bölcsességre adott lehetőséget. Ez egyformán jelenti a párkapcsolat, a gyermeknevelés, az önismeret területeit, de a felsőfokú tanulmányokat is.
Ha fontos neked a diplomám: általános vallásbölcseleti specializációval is rendelkező buddhista tanító, teológus.
Ez nem csak jól hangzik, de tényleg sokat adó (emberi, filozófiai, erkölcsi értelemben egyaránt) diploma. Tanultam nyugati filozófiát, keleti filozófiát, vallásbölcsészetet és buddhizmust. Mindez közel állt és áll a saját lelki alkatomhoz, de pont a széleskörű tanulmányok miatt megtanultam elfogadni és tisztelni mások világlátását is. Sőt, igazából kíváncsi is vagyok arra, hogy kit mi fog meg, miben hisz, mi mozgat. Ezzel a nyitottsággal élem az életem, és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a hivatásom is, ahol pont azt élhetem, amiben hiszek.
Tanulmányaimba beletartoznak a nem egzakt tudományok is, ami régebben még kicsit titkolni való volt, de ma már nehéz ezt a területet elhallgatni. Ebbe beletartozik az asztrológia-asztrozófia, reiki, feng shui, belső-utazás, család felállítás, pszichopatológia, és még számtalan egyéb és különösen érdekes tanfolyam.
A jelenbeni énem mindebből kialakult sajátos világképpel és életfelfogással rendelkezik, melyet tudat-trénerként, coachként kamatoztatok. A buddhista tanulmányokból fakad a tudat, tudatosság fontossága, és lemma-coach tanulmányaim után a coaching folyamatokban való munkálkodás.
Ez a terület az, ami az átlagembernek és a vállalati ügyfeleknek egyformán elérhető, a spiritualitás és a pszichológia között félúton. Segít a célok megfogalmazásában és az odavezető lépések kidolgozásában, a megfelelő önismeretre törekedve.
A jövőm pedig? Folyamatos tervezés alatt áll, eddigi tudásom és tapasztalataim alapján.
De mint tudjuk, semmi sem állandó, folyamatos változás van, ezért hagyom magam ezzel az áramlással együtt haladni, tanulni és okulni belőle, amit neked is át tudok adni. Ha érdekel.
Érdekel?